A Vatikán visszaszolgáltatja az athéni Parthenón nála lévő darabjait

Az ókori világ egyik leghíresebb temploma, az athéni Parthenón évszázadokkal ezelőtt eltulajdonított szobordarabjait szolgáltatja vissza a Vatikán – idézte a Szentszék bejelentését a Vatican News hírportál pénteken.

    A Pallasz Athéné istennőnek szentelt ókori templom három régészeti leletéről van szó.
    A 2500 éves szobordarabokat mostanáig a Vatikáni Múzeumban őrizték, évente több mint hatmillió látogató csodálta meg őket.
    A Krisztus előtti ötödik században az Akropoliszon emelt templom darabjai az 1800-as években kerültek a XVI. Gergely pápa alapította úgynevezett pogány gyűjteménybe. Utóbbi a később a nagyközönség előtt is megnyitott Vatikáni Múzeum antik részének alapja lett.
    Az első szobordarab egy nagyméretű lófejet ábrázol a Parthenón nyugati homlokzati díszítéséről: az Athéné kocsiját húzó négy ló egyikéé lehetett. A jelenetben Poszeidón isten is szerepelt, aki Athénével Attika megszerzéséért küzdött.
    A Vatikáni Múzeum adatai szerint a lófej a templomon volt egészen 1674-ig, 1688-ban Marcantonio Giustiniani velencei dózse saját római palotájába szállíttatta, majd 1823-ban került a pápai gyűjteménybe.
    A másik darab egy fiúgyermek fejét ábrázolja, a szobor valószínűleg egy áldozati menethez tartozott, amely a templom belső szentélyét díszítette.
    A harmadik szobortöredék egy szakállas férfiarc a templom domborművekkel díszített déli párkányfrízéről, ahol kentaurok és lapiták vívtak harcot.
    A Parthenón márványalkotásait Pheidiasz szobrászműhelyének tulajdonítják.
    A vatikáni közlemény szerint a szobordarabok visszaszolgáltatását Ferenc pápa kezdeményezte. Az athéni ortodox érseknek, II. Jeromosnak juttatja el őket a „közös ökumenikus út” jegyében.
    Ferenc pápa és II. Jeromos a katolikus egyházfő december 2-6. közötti ciprusi és athéni látogatása során találkozott. Akkor Ferenc pápa elismerte a katolikusok által elkövetett hibákat, és egységre szólított fel.
    A Parthenón 160 méter hosszú frízdíszítésének fele a londoni British Múzeumban látható. Athén folyamatosan követeli a visszaszolgáltatását, eredmény nélkül. Márciusban az UNESCO megállapodást sürgetett az ókori műkincs sorsáról Athén és London között.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .