Vállalkozásunkat 1995-ben hoztuk létre Nemesdéden. Kezdetben minimális gépekkel és még kevesebb tapasztalattal rendelkeztünk. Főleg műkő termékekkel álltunk vásárlóink elé, mely napjainkban mindinkább háttérbe szorul, és egyre nő az érdeklődés a természetes kövek irányába. A cég jelenlegi formáját 2008-an érte el.
Azóta számos beruházást és fejlesztést hajtottunk végre, mellyel egyrészt az ügyfelek sokféle igényeit tudtuk kiszolgálni, másrészt pedig munkatársaink hatékonyabb és biztonságosabb munkavégzést segítettük elő.
Termékeinkben nagy hangsúllyal szerepelnek a síremlékek, illetve az ahhoz kötődő temetői munkálatok és szolgáltatások, ennek ellenére épületelemek is szép számmal kerülnek ki műhelyünkből.
A temetői kegytárgy kínálatunkat is folyamatosan frissítjük, melyeket akár meglévő sírkövekre is feltelepítünk. Kollekciónk számtalan összeállítási és díszítési lehetőséget kínál.
Egyedi elképzelések megtervezésére, megvalósítására is biztosítunk lehetőséget.

Gravírozott rajzaink sajátos arculatot adhatnak egy-egy garnitúrának, legyen az bármilyen szimbólum, portré vagy akár csak egy szál virág.
Régi, de még megfelelő állapotú sírkövek felújítását, tisztítását is elvégezzük.
Mindezekben korszerű gépekkel és technológiákkal, valamint folyamatosan képzett munkatársakkal állunk ügyfeleink rendelkezésére.
Elérhetőségeink:
8722 NEMESDÉD FŐ U. 61.
Mobil: +36-30-2682803
Schwarcz Balázs (ügyvezető)
E-mail: info@schwarcz-sirko.hu
Web: www.schwarcz-sirko.hu
Nyitvatartás: 7.00 - 16.00 óráig (munkanapokon)
(Ettől eltérő időpontban telefonos egyeztetés alapján)

Nagyobb térképre váltás
Az oldal támogatója: www.granit-marvany.hu
|